Város
Hírek, információk
Nevezetességek, látnivalók, vendéglátás
Önkörmányzat
Harangod
Képgaléria
Fórum
Vendéghönyv
 
'.$latogatok.'
'.$UVCS['count']; } ?>

Elhelyezkedés Várostörténelem Hírességek
Tények, adatok Nagykállói csoportok Nagykállói sport

VÁROSTÖRTÉNELEM

Nagykálló, a Nyíregyházától alig 14 km-re, délkeletre fekvő híres, és hányatott múltú város történelmében szorosan kötődik a Rákóczi-családhoz. Két, hajdan önálló településből, a XIV. században már virágzó földesúri mezőváros Nagykállóból, és az ettől keletre települt egyutcás Kiskállóból jött létre. A Balogsemjén nembeliek e jelentős birtoka a történelmi Szabolcs megye közepén, a Debrecent Munkáccsal összekötő forgalmas útvonal feküdt, ez nagyban hozzájárult, hogy a XIX. Század közepéig a vidék kereskedelmi, ipari, politikai központja legyen. 1315-ben kapott Róbert Károlytól hetivásár tartására jogot, 1319-től sokszor volt megyegyűlés helye. Kálló a későbbi Biri és Kállay családok - a vármegye közéletében szinte örökös fő- és alispáni, valamint más tisztségeket viselő - tagjai bírták Kiskállóval együtt, amelynek lakói a fejedelmi szolgálónépekhez tartoztak. Kálló 1427-ben egy idegen Brankovics György szerb despota kezén volt. 1444-ben Báthory István vagyonát leánya, Kállay Jenőné örökölte, így került vissza a Kállayakhoz, akik 1457-ben várkastély építésére kaptak engedélyt V. Lászlótól. A mezővárossá lett Kállónak sok vészt kellett kibírnia, a XV. században mégis Szabolcs legnagyobb települése lett. 1427-ben Zsigmond király Kállay Jánosnak megengedte a királyi regálé jogok gyakorlását a vámra, vásárra, malomra, kocsmára, mészárszékre.
A királyi Magyarország és Erdély között a tiszántúli részekért folyó versengés, Szabolcsban a törökök 1554. évi megjelenése, előrenyomulása és Kálló 1556. évi felgyújtása arra késztette a Kállayakat, hogy a város védelmére várat emeljenek, mivel a település hadi jelentősége megnőtt. A vár, amelynek elődje lehetett az V. László-kori várkastély, a mai millenniumi emlékműtől délkeletre, kb. 400 méterre állt, s mindössze 58 x 52 méteres kis erődítmény volt. Ecsedi Báthori Miklós 1570-ben kezdett az építéshez, ami három évig tartott. A megközelítőleg négyzet alapú erősség négy sarkára egy-egy óolasz bástyát építettek, a falakat megerősítették, a várat palánkkal, vizesárokkal vették körül. Mivel a három részre szakadt ország találkozási pontján épült, 1574-ben végvárrá nyilvánították, elrendelték bővítését, de nem hajtották végre. A vár fennállása idején általában nyugalomban éltek a Taktakenéz, Balsa, Kecskemét, Petneháza, Vaja, Pócspetri, Piricse, a mai Nyírbéltek és Nyíribrony vonaltól keletre fekvő falvak népei. A török portyázások miatt Kálló lakosai megfogyatkoztak, elhagyták a település középkori helyét, a vár alatt, a Rácvárosban építettek maguknak hajlékokat és többnyire várőrségi szolgálatot teljesítettek. A XVII. Század végén az áttelepülés miatt a várost Újkállónak nevezték. A vár első kapitánya Prépostvári Bálint volt, aki a környező vidéket megszállva tartó törököktől egész sereg falut foglalt vissza a csapatával.
1603-ban Kátay Mihály kapitány (később Bocskai kancellárja) parancsnoksága alatt a vár és a város feltétel nélkül meghódolt Bocskainak, aki hajdúit itt telepítette le, kiváltságokat adott nekik, Nagykállót pedig szolgálataiért a hajdúvárosok soraiba emelte. Ez a rang kedvezett a városnak, hiszen népessége gyarapodott, iparosai céhekbe szerveződtek, még a nyírbátori és nyíregyházi iparűzők is ide tartoztak. Bocskai halála után, 1607-ben a várőrség ismét elismerte a király fennhatóságát. Báthori Gábor a hajdúkat Nádudvarra, onnan saját birtokára, Hajdúböszörménybe telepíttette át. Nagykálló megfogyatkozott, de vásár- és ipari központ maradt, 1666-ban már jelentős salétromfőző hely is volt. 1630-ban I. Rákóczi György a császáriak túlereje ellenére elfoglalta, a bizonyos iratok szerint fel is égetett várost. Abban az évben innen, a végvárból bocsátotta ki Függetlenségi Kiáltványát a nemzethez, 1644-ben a hadjáratát igazoló proklamációját is itt kezdte. A linzi béke neki engedte át Szabolcsot. A várat fiainak adta, 1660-ban azonban a császáriak visszavették. Lipót király 1673-ban a szolgálatában álló volt hajdúknak és Bakóczy István huszárezredének vitézei közül többnek adományozott itt is birtokokat. II. Rákóczi György a fejedelemségről való lemondása után is birtokolta a várat, amely halála után a császáriak kezére jutott. Amikor II. Rákóczi Ferenc az akkor még rongyos sereg élén 1703. július 29.-én megrohamozta, a tapasztott vesszőből font falú váracska - palánkját a császáriak 15 szekér fával és 15 szekér vesszővel megerősíteni rendelték - már romladozott. Több változatát ismerjük annak az epizódnak, hogy Eckstein János kapitány 30.-án feladta a várat és az őrséggel együtt átállt a kurucokhoz: Az égő nyilaktól fellobbanó tűztől való félelem miatt a lakosság kényszeríttette a kapitányt kapitulációra. A délután öt órakor megperdült dob adott jelt a meghódolásra. Úgy is feljegyezték, hogy Rákóczi felszólította a parancsnokot a vár feladására, de ő nem akart ágyútlan ellenség előtt meghódolni, mire másnap a diószegiek szekercékkel megtámadták a várkaput. Visszaverték őket, mire a kudarcokon felháborodott litvániai tatárok a környező homokbuckákról, megtüzesített nyilakkal lángba borították a sáncokat környező istállóépületeket. A fejedelem parancsára a várbeli salétromfőző házak megkezdték működésüket. Rákóczi 1704. február 11.-én elrendelte a vár széthányását, de arra csak 1709-ben került sor. Azután Kálló addigi hadi jelentősége megszűnt. A fejedelem itt tartózkodása irodalmunkat is gazdagította, ugyanis innen keletkeződik a "Rákóczi Ferenc buzgó éneke" című, Rákóczinak tulajdonított buzdító vers.
Nagykálló egyébként a kultúrában jelentős volt és maradt mindmáig, iskolája már a XVII. Században nagyhírű lett. A Kállayak perben 1723-ban visszakapták a várost, ám azt a kincstár bíró Splényi Lászlónak adta használatba. A magánföldesúri tulajdonba kerüléssel megtorpant az ipari és kereskedelem lendületes fejlődése, a kállói lakosok nyögték a terheket. Nagykálló 1747-ben Szabolcs vármegye székhelye lett, de ez sem segített túl sokat. 1848-49-ben Kossuth hívéül szegődött, itt szentelték fel a szabolcsi önkéntesek zászlaját. 1849. őszén orosz cári csapatokat szállásoltak ide, attól kezdve szenvedés és sanyarúság lett a lakosok osztályrésze, amit csak tetézett, hogy 1863. szeptember 21-én hatalmas károkat okozó tűzvész pusztított Kállóban. A város igazi sorvadása azonban ezután következett mivel 1876-ban Nyíregyháza megyeszékhely lett. Kálló nagyközségként járási székhely maradt, 1945-ig szegénység jellemezte, utána kezdett lassan ismét iparosodni, majd 1989-ben visszakapta egykori városi rangját, ma örömtelin fejlődik és tízezernél több lakosa van.

A fejedelem nevét őrzi az 1710-ben épített református templom három emeletes harangtornya. Az ún. Rákóczi-torony a szabadság téren, a templom mellett áll, az Alföld legmagasabb építményei közé tartozik, sisakkal együtt 60 méter magas. 1733-ban emelték, a katolikusok tiltakozásának dacára 1807-09 között azért épülhetett fel, mert Kállónak nem volt megfelelő tűzőrző helye. A nagyméretű, négyzetes, pillérekkel megtámasztott, két méter vastag falú torony onnan kapta a nevét, hogy a fejedelem által a szabadságharcban elsőként elfoglalt kállói vár köveit is beleépítették. Még élt II. Rákóczi Ferenc (1735. április 8-án hunyt el Rodostóban), amikor Kállóban 1734-ben belekezdtek az első megyeháza építésébe, az épület kicsinek bizonyult, helyette a Szabadság téren Salvatore Aprilis olasz származású építőmester irányításával 1765-ben megkezdték az egyetemes, barokk stílusú vármegyeháza építését, amely akkortájt Szabolcs vérmegye egyik legszebb épülete volt, most egészségügyi intézmény. Ebben az épületben volt a vármegye tömlöce, benne a szájhagyomány szerint aprócska cella, padlózatát hegyes vaskockákkal rakták ki. A rab se ülni, se állni nem tudott benne, úgy kényszerült a lábát váltogatni, mintha tüzes táncot ropna.. Ez az eredetmondája a világhíres Kállai Kettős néptánc alaplépésének, amelyet Kodály Zoltán zeneszerző és népzenekutató gyűjtött Nagykállóban. Fennmaradt itt egy népdal is, amelynek szövege igen sokat elárul a kuruc idők előtt és után is jellemző viszonyokról:

,,Hallottad-e hírét Bereg vármegyének?
Hát annak a híres munkácsi tömlöcnek?
Hallottam én hírét, szenvedtem is benne,
Verje meg az Isten, aki építette!
Hej, keserű kenyér, de rád fanyalodtam,
Mikor más jóllakott, én akkor koplaltam.
Kerüld el hát pajtás, a vármegye kezét,
Hogy meg ne kóstoljad keserű kenyerét!"

A Kállósemjén - Nyírbátor felé eső keleti határban 12 méterre emelkedő mesterséges halom, az Ínségdomb története is az urak dölyféről, a pórnép kiszolgáltatottságáról mesél: úgy mondják, 1780-ban pusztító aszály tombolt, és az elviselhetetlenül éhező kállói szegénység földesurától, Kállay Ferenctől kért kölcsöngabonát. Ő azt mondta: Adok kamatra, ha emeltek nekem egy dombot, és készítetek rá kilátót. A jobbágyok által összehordott domb így kapta a néptől az Ínségdomb nevet.
Nagykálló kicsi, de szellemi értékekben igen gazdag, a szabadságot, a haladást - mondhatjuk úgy is, a kuruc szellemet képviselő - település: itt született Korányi Frigyes orvostudós, a nemzetközileg is elismert magyar belgyógyászati ,,Korányi-iskola" megalapítója, a tuberkolózis elleni küzdelem szervezője, ide is száműzték 1848-as szabadságharcos múltja miatt. Emlékháza és múzeuma van a városban. Jósika Géza (Jósika Miklós költő és Kállay Erzsébet fia) is itt látta meg a napvilágot. 1848-ban közvitéznek állt a Mátyás - huszárokhoz, majd Bem honvédszázadosa lett, részt vett a piski csatában is. Böszörményi László, aki ügyvédként Kállóban telepedett le, szintén harcolt az 1848-as szabadságharcban, 1861-ben Szabolcs vármegye jegyzője, 1865-től az ellenzéki '48-as párt egyik vezetője, országgyűlési képviselő lett. 1867-ben ő alapította a Magyar Ifjúságot, a kossuthi eszmék legradikálisabb hazai szócsövét. Nézetei miatt elnevezték Kiss-Kossuthnak. Lapjában közölte Kossuthnak Deák Ferencnek írt, a kiegyezést támadó nyílt levelét, ezért egy évi börtönre ítélték. Ott is halt meg, ami ellenzéki körökben hatalmas felháborodást váltott ki.
A Csillag utca 9 sz. ház falán emléktábla hirdeti a helyi születésű Ámos Imre festőművész emlékét. Ratkó József, az 1987-ben megjelent Segítsd a királyt! c. színdarab alkotója Kállóban vált költővé. Kálló egyik híressége a Nagybalkányi úti öregebb zsidó temetőben nyugvó helyi születésű ,,csodarabbi", Taub Eizik Izsák, a zsidó vallás népies irányzata, a chaszidizmus hazai megalapítója. Nagykállóban, ahogy pl. Kisvárda, Mátészalka, Tiszaeszlár, Ófehértó, Újfehértó, és más települések kereskedelmi, kulturális életében jelentős szerepük volt a zsidó vallású lakosoknak. A régebbi évszázadokban elszórtan laktak a Nyírség falvaiban. A török hódoltság, majd a kuruc-labanc portyázások idején megerősített helyek, vagyis várak, városok közelébe húzódtak, és földesurak, várkapitányok oltalma alá helyezték magukat.
Az 1770. évi zsidó népszámláláskor 83 szabolcsi községben találtak zsidó vallásúakat 1782-ben 393 család élt a megye 106 községében. 1840-ben 10 762; 1880-ban 20 212; 1930-ban már 25 373-an laktak Szabolcsban. Klapka György tábornok levelezéséből ismert, hogy az 1848-49-es szabadságharcban Nagykálló egyike volt azon településeknek, ahonnan a zsidók legnagyobb számban jelentkeztek a nemzetőrségbe. Közülük többen értek el tiszti rangot, pl. Korányi Frigyes. Bizonyára részt vettek az 1703-11 közötti szabadságharcban is, amelynek emlékezetére a nagykállói önkormányzat a Szabadság-kertben, a róla elnevezett torony közelében elhelyezi II. Rákóczi Ferenc bronz mellszobrát.

home l lap tetejére

 
© nagykallo.net team Impresszum | Szerzői jogok Utolsó módosítás: